Három részre szakadt az iskola, egymást listázzák a tanárok

Egészen zavaros helyzetet eredményezett egy bajai iskolában, hogy sok szülő inkább az egyháznak adná az iskolát. Na de melyiknek?

  • Eduline
Shutterstock

Egyelőre nem szavaznak a bajai Eötvös József Általános Iskolában arról, hogy a Kliktől elvegyék, majd egyházi kezelésbe adják-e az intézményt – írja a Népszabadság.

A lap szerint a Klik leállíttatta a szavazást, mert egyelőre nem világos, jogilag hogyan hajtható végre egy ilyen váltás.

A szülők elégedettek ugyan az iskola jelenlegi színvonalával, ám attól tartanak, a Klik fenntartásában nem sokáig marad ez így. Ezért szavaznának, ám egyelőre még nem tudják, hogy a katolikus vagy a református egyházhoz szegődjenek, ugyanis mindkettő szívesen fogadná az intézményt.

Ahogy a lap írja, a szülők szerint a Klik szegény, az egyházaknak azonban van pénzük, ezért lenne jó a váltás.

Korábban már írtunk arról, hogy az egyházi iskolák miben különböznek nagyon az állami fenntartásúaktól. Bár az egyházi iskolák busás állami apanázsban részesülnek, de saját kerettantervük van, sokkal több tankönyvből választhatnak, mint a klikesek. Ugyanakkor bárkit elutasíthatnak.

A Népszabadság szerint egyébként komoly ellentéteket szül a maradni vágyók, és még az elszakadni akarók közt is az, hogy egyáltalán melyik felekezetet válasszák. Állítólag már listázzák egymást a felek, kire nem lesz szükség, ha döntenek.

A PSZ megyei elnöke, Fehérné Kajtár Hajnalka a lapnak elmondta, ha kilépnek az állami fenntartás alól, akkor a pedagógusokra a munka törvénykönyve fog vonatkozni, ami kedvezőtlenebb rájuk nézve, mint a közalkalmazotti törvény.

Többen abban bíznak, hogy a tiltakozások miatt megoldódik a Klik helyzete, vagy legalábbis javul valamennyit. Ma derült ki, hogy március 31-ig kell elkészíteni egy koncepciót a fenntartó átalakításáról.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.