Négyhetes vakáció ellen tiltakoznak a brit tanárok

Minimum hathetes nyári szünetre van szüksége a tanároknak ahhoz, hogy felkészüljenek a következő tanévre – állítja a...

  • Eduline

Minimum hathetes nyári szünetre van szüksége a tanároknak ahhoz, hogy felkészüljenek a következő tanévre – állítja a brit tanári szövetség, amelynek tagjai most az ellen tiltakoznak, hogy Nottinghamben átszerveznék a tanév rendjét, és drasztikusan lerövidítenék a nyári vakációt – adta hírül a The Telegraph.

Aktivisták szerint a mindössze négyhetesre tervezett szünet „támadás lenne a tanári hivatás ellen". A 300 ezer tagból álló unió ezért már bejelentette, sztrájkba kezdenek, ha nem vonják vissza a javaslatot.

A szervezet szerint a tervezett lépés bevezetése azt jelentené, hogy Nagy-Britanniában lenne a világ legrövidebb nyári vakációja. „Azt hiszem, nem kell magyaráznom, mekkora csapást jelentene a drasztikusan lerövidített, mindössze négyhetes nyári szünet. Nemcsak a pedagógusokat és a szülőket, hanem a diákokat is hátrányosan érintené” – mondta egy nottinghami tanárnő.

A brit állami iskolák többségében hat hétig tart a nyári vakáció. Kéthetes szünetet kapnak a tanárok és a diákok karácsonykor és húsvétkor, emellett októberben és februárban is egy-egy hétig szünetel a tanítás. Michael Gove brit oktatási miniszter is túl hosszúnak tartja a nyári vakációt – összefoglalókat itt olvashatod.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.