Halálos áldozatokat követelt a tanársztrájk Guineában

Legalább öt ember vesztette életét, és sokan megsebesültek a guineai fővárosban a hétfői zavargások során, amikor a rendőrség megpróbálta feloszlatni az oktatók sztrájkja ellen tiltakozó diákok tüntetését.

  • MTI
Flickr (Creative Commons)

Conacryban "be nem jelentett és tiltott" tüntetések zajlottak - olvasható az afrikai ország kormányának közleményében, amely megerősítette azokat a híreket, amelyek szerint a zavargások legalább öt ember halálát okozták.

Az összetűzések már reggel kezdődtek, amikor a tüntetők egy csoportja megtámadta a főváros egyik rendőrőrsét, majd összecsapott a rendfenntartó erőkkel. A nap folyamán a rendőrök könnygázzal próbálták feloszlatni a tiltakozó tömeget. Az utcai összeütközéseknek legalább öt halálos áldozata van, harmincan megsebesültek, köztük a biztonsági erők tagjai is. Tizenkét embert őrizetbe vettek.

A guineai tanárok szakszervezetének felhívására február elsején szüntették be a munkát az oktatók, tiltakozásul amiatt, hogy a kormány csökkenteni akarja a szakmában dolgozók béreit. Figyelmeztették a hatóságokat, hogy mindaddig nem veszik fel újra a munkát, amíg követeléseiket nem teljesítik.

Diákjaik egy része az ő támogatásukra vonult az utcákra, de a hétfői megmozdulásokon azok vettek részt, akik éppen a sztrájk ellen tiltakoztak, és az iskolák újbóli megnyitását követelik.

Hozzászólások

Kérheti az óvoda a GYES-en vagy GYED-en lévő szülőtől, hogy előbb vigye haza a gyereket?

„Anyuka úgyis otthon van a kistestvérrel, vigye haza ebéd után a nagyobbat” – időről időre találkozhatnak hasonló kéréssel az óvodás gyerekek szülei. De megteheti-e az óvoda, hogy arra kéri a GYES-en vagy GYED-en lévő szülőket, vigyék haza korábban a gyereküket? És mi történik akkor, ha az intézmény létszámhiányra hivatkozva küldené haza a gyerekeket? Megnéztük, mit mondanak a szabályok.

Lannert Judit: „Furcsa lenne azt mondani, hogy 3 hónapnyi tárcavezetői munka után hátradőlhetek, mint aki jól végezte a dolgát”

Megérkezett az iskolakezdési támogatás első részlete a jogosult családokhoz, a parlamentben azonban továbbra is téma volt, hogy kik és mekkora összeget kapnak. Szűcs Gábor fideszes képviselő szerint a kormány jóval kevesebbet költ a programra, mint amennyit Magyar Péter korábban ígért, és az általános és középiskolások kétharmada kimaradt a támogatásból.

@eduline.hu

5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy

♬ eredeti hang - eduline.hu