Hajléktalan gyerekek: kaphatnának támogatásokat, de a szülők félnek

Azok a gyerekek is kaphatnának különböző támogatásokat, akiknek sem állandó lakcíme, sem bejelentett tartózkodási helye sincs, de ehhez a szülőknek el kellene árulniuk, valójában hol élnek. Valószínűleg kevesen fogják ezt megtenni, félnek, hogy elveszik tőlük a gyerekeiket.

  • Eduline
Fülöp Máté

Azokra a gyerekekre is igényelni lehetne az évi kétszeri természetbeni juttatással járó rendszeres gyermekvédelmi kedvezményt, illetve az ingyenes vagy kedvezményes étkezésre, valamint a térítésmentes tankönyvre jogosító hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű státuszt, akiknek nincs állandó lakcíme vagy bejelentett tartózkodási helye – derül ki a Magyar Nemzet által megismert előterjesztésből.

A lap szerint em biztos azonban, hogy a tervezett intézkedés valódi segítséget hoz az érintett gyerekeknek. Ahhoz ugyanis, hogy az állandó otthon nélkül élő gyermekek hozzájussanak ezekhez az ellátásokhoz, a szülőnek el kellene árulnia, hogy valójában hol tartózkodik a család. Márpedig sok esetben éppen a szállásadó nem engedi a bérlőket bejelentkezni a lakásba, mert nem akar az albérleti díj után adót fizetni; a kunyhókban, viskókban élő családok pedig attól tartanak, elveszik tőlük a gyermeküket, ha kiderül, milyen körülmények között élnek.

A rendelettervezet ráadásul azt is tartalmazza, hogy amennyiben a gyermek lakóhelye érvénytelennek vagy fiktívnek bizonyul, akkor a jegyzőnek, illetve a járási hivatalnak haladéktalanul értesítenie kell az illetékes család- és gyermekjóléti szolgálatot. Félő tehát, hogy sok bajban lévő család nem fog élni a lehetőséggel – attól tartanak, hogy megfelelő otthon hiányában elveszik tőlük a gyermeket – nem jelentkeznek majd a támogatásért, pedig az ingyenes juttatások létfontosságúak lennének a rászoruló gyermek megfelelő ellátása szempontjából.

A diákok 85 százaléka ingyen kapja a tankönyvet a következő tanévtől

A diákok 85 százaléka ingyen kapja a tankönyveket a következő tanévtől, a kormány döntése értelmében a tankönyvek ingyenességét a 9. évfolyamig kiterjesztik - jelenltette be az oktatási államtitkár vasárnap Budapesten. Palkovics László a sajtótájékoztatón felidézte: 2011-ben tűzték célul, hogy 2013-tól éves felmenő rendszerben ingyenessé teszik a tankönyveket az általános iskola 1-8.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.