2017-es középiskolai rangsor: az öt legjobb egyházi gimnázium

A budapesti Deák Téri Evangélikus Gimnázium, a Pannonhalmi Bencés Gimnázium és a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium vezeti az egyházi középiskolák 2017-es HVG-rangsorát. Újságárusoknál a HVG kiadványa az ország száz legjobb gimnáziumáról és szakgimnáziumáról.

  • Eduline

 

A HVG az összesített középiskolai rangsor mellett összeállította az egyházi intézmények 2017-es listáját is. Az első helyen - akárcsak tavaly - a Deák Téri Evangélikus Gimnázium végzett, amelynek diákjai a matematikaérettségin és a szövegértési kompetenciamérésen is kiemelkedő eredményt értek el.

 

A második helyen a Pannonhalmi Bencés Gimnázium, Egyházzenei Szakközépiskola és Kollégium áll, míg a harmadik helyet a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium szerezte meg.

Mi alapján áll össze a rangsor?

A HVG-rangsor készítői az idén is a matematikai és a szövegértési kompetenciamérés, a magyar-, a matematika-, a történelem és a nyelvi érettségi eredményeit, valamint a végzősök felvételi eredményeit vették figyelembe. Utóbbinál változás, hogy az idén a felsőoktatásba bekerült diákok átlagpontszáma alapján rendezték sorba az intézményeket.

RangIntézmény
1.Deák Téri Evangélikus Gimnázium (Budapest)
2.Pannonhalmi Bencés Gimnázium, Egyházzenei Szakközépiskola és Kollégium (Pannonhalma)
3.Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium (Budapest)
4.Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium (Miskolc)
5.Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakközépiskola és Diákotthon (Gödöllő)

A HVG – a felsőoktatási rangsorokat tartalmazó Diploma-kiadványok mellett – ismét elkészítette a legjobb középiskolák listáját. A rangsorok mellett számos interjút, cikket találtok a középiskolai oktatásról, a szakképzés átalakításáról, a középfokú felvételiről, sőt a felvételi eljárás menetrendjét is megnézhetitek. A HVG középiskolai rangsorát keressétek az újságárusoknál vagy rendeljétek meg itt.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.