Ezek a legjobb alapítványi középiskolák - itt a 2017-es rangsor

Az Alternatív Közgazdasági Gimnázium, az egri Neumann János Gimnázium és a budapesti Xántus János Két Tanítási Nyelvű Gimnázium és Szakgimnázium vezeti az alapítványi középiskolák 2017-es HVG-rangsorát. Újságárusoknál a HVG kiadványa az ország száz legjobb gimnáziumáról és szakgimnáziumáról.

  • Eduline

A HVG az összesített rangsor mellett az idén is összeállította a legjobb alapítványi középiskolák listáját, amelynek első helyén a budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnázium áll, míg második helyen az egri Neumann János Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium, amelyet a fővárosi Xántus János Két Tanítási Nyelvű Gimnázium és Szakgimnázium követ.

Mi alapján áll össze a rangsor?

A HVG-rangsor készítői az idén is a matematikai és a szövegértési kompetenciamérés, a magyar-, a matematika-, a történelem és a nyelvi érettségi eredményeit, valamint a végzősök felvételi eredményeit vették figyelembe. Utóbbinál változás, hogy az idén a felsőoktatásba bekerült diákok átlagpontszáma alapján rendezték sorba az intézményeket.

RangIntézmény
1.Alternatív Közgazdasági Gimnázium, Szakképző Iskola (Budapest)
2.Neumann János Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium (Eger)
3.Xántus János Két Tanítási Nyelvű Gimnázium és Szakgimnázium (Budapest)
4.Lauder Javne Zsidó Közösségi Óvoda, Általános Iskola, Középiskola és Zenei Alapfokú Művészeti Iskola (Budapest)
5.Pesthidegkúti Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola (Budapest)

A HVG – a felsőoktatási rangsorokat tartalmazó Diploma-kiadványok mellett – ismét elkészítette a legjobb középiskolák listáját. A rangsorok mellett számos interjút, cikket találtok a középiskolai oktatásról, a szakképzés átalakításáról, a középfokú felvételiről, sőt a felvételi eljárás menetrendjét is megnézhetitek. A HVG középiskolai rangsorát keressétek az újságárusoknál vagy rendeljétek meg itt.

...

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.