Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A Fidesz közlése szerint valótlan a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) azon állítása, hogy az egyik, Lázár János...
A Fidesz közlése szerint valótlan a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) azon állítása, hogy az egyik, Lázár János által a köznevelési törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítvány sérti a súlyosan és halmozottan fogyatékos gyermekek oktatási jogait.
A TASZ csütörtökön úgy értékelte, hogy súlyosan, halmozottan fogyatékos gyerekek iskolarendszerből való kiszorulásához vezethet, és súlyosan veszélyezteti az érintett gyerekek alapfokú oktatáshoz való jogainak érvényesülését a Fidesz frakcióvezetőjének módosító javaslata. Mint írták, szülők, szakemberek és civil szervezetek levélben tiltakoztak, hogy eltöröljék a legsúlyosabb fokban fogyatékos gyerekek iskolai osztályaiban a minimális óraszámokat.
„Ezzel az állítással nem értünk egyet, azt visszautasítjuk! Az indítvány célja ugyanis az, hogy a kiemelt figyelmet érdemlő gyermekek fejlődését a fejlesztő foglalkozások a lehető legjobban segítsék” – rögzíti az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében a Fidesz.
Hozzáteszik: a súlyos és halmozottan fogyatékos gyermekek esetében nem a gazdaságosságnak, hanem a szakmaiságnak kell dominálnia, amelybe az is beletartozik, hogy az egyénre szabott óraszám meghatározását megfelelő szakmai fórumra, szakértői bizottságokra kell bízni.

A súlyos és halmozottan fogyatékos gyermekek fejlesztő iskolai oktatása során a tanulás és a tanítás hagyományos formája nem alkalmazható – olvasható a kormánypárt közleményében. Mint írják, a komplex károsodás következményeként rendkívül változatos formában megjelenő, összetett tünetegyüttes alakul ki, amely a személyiség fejlődésében jelentős eltéréseket, a tevékenységekben súlyos akadályozottságot, és a társadalmi életben való részvételben súlyos hátrányokat okoz.
„Éppen ezért – a javaslat értelmében – a fejlesztő foglalkozások heti óraszámát szakértői bizottság a súlyos és halmozottan fogyatékos gyermekek egyéni szükségletei és lehetőségei alapján határozná meg, minden gyermek számára külön-külön, az őt leginkább segítő fejlesztési keret meghatározásával. A szakértői bizottságok szakmai autonómiával rendelkeznek, szakmai munkájukat sem a fenntartóknak, sem egyes oktatási-nevelési intézményeknek nem áll jogában befolyásolni” – hangsúlyozza a Fidesz, amely szerint valójában pontosan ez az, ami a súlyos és halmozottan fogyatékos gyermekek számára segítséget jelent, nem pedig a különbségeket és az egyéni szükségleteket figyelmen kívül hagyó kötelező óraszámkeret, amely sokuk számára túlzott megterhelést jelent, sokuknál pedig a fejlődés lelassulását eredményezheti.
Tehát nem a Fidesz frakcióvezetője által javasolt módosító indítvány hagyja figyelmen kívül a gyermekek érdekeit, hanem a jelenlegi szabályozás, amely melletti kiállásával a TASZ egy korszerűtlen, a rászoruló gyermekek számára előnytelen rendszer mellett teszi le voksát – összegez közleményében a Fidesz.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.