Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Nincs változás a középiskolák összesített rangsorának első és második helyén: továbbra is a fővárosi Fazekas Mihály...

Nincs változás a középiskolák összesített rangsorának első és második helyén: továbbra is a fővárosi Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Gimnázium és a Szent István Gimnázium vezeti az élbolyt - közölte a lista kiadója pénteken. A tavalyi rangsort itt nézhetitek meg, a Köznevelés című oktatási szaklap rangsorát pedig itt nézhetitek meg.
A 100 legjobb magyar középiskola címmel most megjelent kiadvány szerint harmadik helyre a fővárosi ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Gimnáziuma futott be, amely intézmény az előző kötet szerint még a 7. volt. Az első vidéki középiskola a Pannonhalmi Bencés Gimnázium, amely 4. helyezett lett, és a januári összegzésben még nem szerepelt a száz között.
A második alkalommal összeállított, a 2011. év legeredményesebb iskoláit bemutató kötet szerkesztőinek tájékoztatója szerint elsődleges céljuk, hogy segítséget nyújtsanak mindazon szülők számára, akik épp ezekben a hetekben, hónapokban fognak középiskolát választani gyermekük számára.
Az iskolai munka hatékonyságának több szempontból történő jellemzéséhez egy új mutatót készítettek, ami alapján a négy, hat és nyolcosztályos iskolákat a humán vagy reáliskolák csoportjába sorolták. A Quattrocento Kiadó kiadványában a középiskolák oktató munkájának jellemzésére az Országos Kompetenciamérés, az érettségi vizsgák, valamint az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyek eredményeit használták.
Az iskolák összesített rangsora mellett kitérnek a kiadványban a magyar és matematika eredmények alapján elért helyezésekre, a tanulók 2009-hez viszonyított fejlődésére. A 200 legjobb tanulmányi eredménnyel rendelkező középiskolának kérdőívet küldtek, és a válaszok alapján szerepeltetnek egy tanulmányi szolgáltatások és egy "kényelmi szolgáltatások" nevű mutatót is.
A tanulmányi szolgáltatásokhoz sorolták többek között az oktatott idegen nyelvek, a fakultációk, a szakkörök, korrepetálások és tehetséggondozó foglalkozások számát, valamint a termek felszereltségét, szaktantermek és nyelvi laborok, továbbá az egy diákra jutó könyvtári könyvek számát. A kényelmi szolgáltatások között például az iskola megközelíthetőségét, az ebédelési, sportolási és ruhatárolási lehetőségeket, valamint a szabadidős játékok és szabadon használható számítógépek számát vették figyelembe.
A rangsorok összeállításánál csak a központi feladatlapokra épülő országos mérések adatbázisait, valamint az iskolák vezetői által szolgáltatott adatokat használták fel.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).