Ez most a legmenőbb tábor: tanuljatok programozni a nyáron

Sorra indulnak a tinédzsereket célzó programozói foglalkozások, nyári táborok. A jelszó az, hogy nem lehet elég korán kezdeni a szoftverfejlesztést.

  • Eduline
Ez most a legmenőbb tábor: tanuljatok programozni a nyáron
pixabay.com

Egyre több szoftverfejlesztőre van szükség, az informatikus hallgatók többsége pályakezdőként ilyen munkát talál, a legtöbbet kereső munkakörök között is a programozás az első, ráadásul már a 10-15 éves korosztályt is érdekli, hogyan programozhatja le a saját játékát vagy az első mobilalkalmazását.

2014. januárjában indították el a Logiscoolt Budaörsön, az idén pedig már országszerte több mint tíz helyszínen tartanak nyári tábort, többek közt Győrben, Szegeden, Pécsett, Debrecenben és Egerben is. A táborok háromféle tematikára épülnek, az egyik általános programozói, ahol játékot, animációt programozhattok, a másik robotprogramozás, ahol a Lego Mindstormsszal tanulhatjátok meg a kódolás alapjait, a harmadik pedig a legfiatalabb, hat évesnél idősebb korosztályt célozza, és honlap-, illetve prezikészítést tanítanak rajta. Az egyhetes tábor díja 25-42 ezer forint között mozog.

A Training 360 informatikai továbbképzéseket tartó cég az idén két programozói tábort is tart július végén Vérteslovason, a gyerekeknek szólóra 9-14 éves kor között, a tinédzserekére 12-17 éves kor között jelentkezhettek. Ennek a legborsosabb az ára, az egy hetes tábor 120 ezer forint. A fiatalabbaknak ezért megtanítják a Kodu, a Scratch, illetve a Lego Mindstormsot használatát, az idősebbek pedig Arduino és Lego Mindstorms készletekkel programozhatnak, nekik az árban benne van egy Arduinóval kompatibilis elektronikai kezdőkészlet is.

Tavaly nyáron indult a Skool, ahol kifejezetten 10-16 éves lányokat tanítanak programozni. Egy év alatt több mint háromszáz diák vett már részt az évközbeni és nyári egynapos műhelyfoglalkozásaikon, a legnagyobb dobásuk pedig a nyári tech tábor, ahol egy "bolygóközi expedíciót" tervezhettek és modellezhettek, miközben olyan programokkal tanultok meg kódolni, mint a Scratch vagy a Lego Mindstorms. Az sem elhanyagolható, hogy a lányok mind a tábor, mind az egynapos foglalkozások idején bepillanthatnak jelentős IT-cégek, például a Google, a Prezi, a Morgan Stanley és az NNG kulisszái mögé. A Skool nyári tábora 30 ezer forintba kerül, de nagyon gyorsan beteltek a helyeik. Azt ajánljuk, hogy iratkozzatok fel a hírlevelükre, hogy időben értesüljetek a következő foglalkozásukról.

A Kódgarázs a Skool vegyescsoportos testvére, közösen is szerveznek programokat, de saját délutáni foglalkozásaik, illetve táboraik is vannak. A célcsoport náluk is a 10-16 éves diákok. Július 20-tól terveznek egy kéthetes JavaScript tábort, de indítottak már kifejezetten játékfejlesztői tanfolyamot is, érdemes figyelnetek, mikor hirdetik meg a következő foglalkozásukat.

A Budaörsi Ifjúsági Klubban tartják a Roboktat robotika foglalkozásait. A tematika itt is az űr, alsósoknak a Lego WeDoval, felsősöknek a Lego Mindstormsszal tanítják meg a programozás alapjait. A Roboktat nyári tábora 19 ezer forint.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.