Szerdán több száz iskolánál tiltakoztak

Ott is tiltakoznak a diákok, ahol az igazgató határozottan ellenezte az akciót, egy másik iskolánál az igazgató már berendelte a diákokat az irodájába. A legtöbb helyen szülők, tanárok és diákok vegyesen vonultak utcára. Rengeteg iskolánál zajlottak akciók, ott is, ahol előzetesen ezt nem jelentették be.

  • Eduline
Pikli István a Teleki előtt.
Túry Gergely

A Tanítanék Mozgalom felé szerda reggelig több mint 200 iskola jelezte,hogy valamilyen formában részt kívánnak venni a szerdai polgári engedetlenségi megmozdulásban. Ez a szám nagy valószínűséggel ennél magasabb lehet, a korábbi tiltakozások alkalmával is jóval nagyobb tömegek jelentek meg, mint amire a szervezeők biztosan számítottak. A tiltakozások végére több tucat iskolától jelentkeztek be fotókkal vagy rövid beszámolókkal, ahol nem volt bejelentett tiltakozás.

Érdekesség, hogy a zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnázium diákjai is tiltakoznak szerdán. Az iskola igazgatója egyike volt a kilencnek, akik nyílt levélben ellenezték a polgári engedetlenségi megmozulást - több iskola már vett részt valamilyen akcióban az idén.

Az első tiltakozók már úton vannak iskoláik felé, de számos helyen 7:30-kor kezdődik az első tanóra.

Még van időtök odaérni a legközelebbi iskolához! 8-tól 9-ig tiltakozunk egy élhetőbb oktatási rendszerért.Gyere el Te is, mert gyermekeink jövője a tét!

Posted by Utolsó óra - Vészhelyzet az oktatásban on Tuesday, March 29, 2016

A budapesti Fasori Gimnáziumnál mindössze 3 diák volnult az utcára. Az igazgató kiment hozzájuk, ahol közölte, hogy az akció után mindannyiuknak az igazgatóiban lesz dolguk.

A szegedi SZTE Ságvári Endre Gyakorlóiskola előtt is zajlik tiltakozás. Mint korábban beszámoltunk róla, az iskolában azok a tanárok tiltakozhatnak, akiknek épp lyukasórájuk van. Az iskola fenntartói feladatait ellátó egyetem részéről korábban elhangzott, hogy akik nem lyukasórában tiltakoznak az "munkajogi kategória".

A budapesti Radnóti Miklós Gimnázium előtt számos szülő, diák és pedagógus gyűlt össze.

hvg.hu

Úgy látszik a Radnóti név kötelez, a XIII. kerületi Radnóti Miklós utcából is érkeznek a fotók.

Kecskeméten a Bányai Júlia Gimnáziumnál is összegyűltek. Az iskola előzetesen nem jelezte a szervezők felé, hogy itt is lesz tiltakozás.

A tanárok mellett kiálló Vegyipari Dolgozók Szakszervezete a fővárosi Teleki Blanka Gimnázium elé vonult.

VDSZ szolidaritás a Teleki Blanka Gimnázium előtt. Sok száz ember, rengeteg támogató itt Zuglóban

Posted by VDSZ Szakszervezet - Federation of Chemical Workers of Hungary on Tuesday, March 29, 2016

A 70 éves Jedlik Ányos Gimnázium közössége.

A Városmajori Gimnáziumnál 100-150 tiltakozó áll az intézmény előtt a beszámolók szerint.

A Budakalászi Általános Iskola közösségét is megmozgatta az akció.
Kiss-Kuntler Árpád

Az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium diákjai is aktívak voltak.

Pécs, Apáczai Csere János Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola előtt több mint 80-an,...

Posted by PDSZ - Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete on Tuesday, March 29, 2016

Beszámolóitokat és fotókat az [email protected] címre várjuk!

Hozzászólások

„Mindent megtettünk a konkrét fenyegetésen kívül” – A Trefort igazgatója fideszes politikusoktól kért segítséget a tanári engedetlenség idején 2022-ben

Az Eduline-hez került levelezés szerint a 2022-es pedagógus polgári engedetlenségi akciók előtt az ELTE Trefort Ágoston Gimnázium igazgatója, Csapodi Zoltán fideszes politikusokhoz fordult segítségért. Az e-mailek alapján az igazgató arról számolt be, hogy kollégáival igyekeztek lebeszélni a tanárokat a tiltakozásról, és még sajtómegjelenésekkel is próbálták mérsékelni a helyzetet. Csapodi elismerte a levelek hitelességét, ugyanakkor azt mondta, nem politikai kapcsolatai, hanem a tanárhiány és a diákok jövője miatti aggodalom vezette.

„Nem varázsütésre lesz kevesebb teher a tanárokon és a diákokon” – Törley Katalin szerint ehhez új NAT kell

Hiába ígér változásokat az új oktatási miniszter, a tanárok és a diákok terheinek érdemi csökkentése nem történhet meg egyik napról a másikra – erről beszélt Törley Katalin, a Tanítanék Mozgalom képviselője az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Szerinte a valódi változások előfeltétele egy új Nemzeti alaptanterv kidolgozása.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Megfélemlítés, lekezelés, tömeges bukások: évek óta nyilvánvalóak a problémák az ELTE ÁJK polgári jogi záróvizsgáján

Néhány mondat után bukás, pluszban három tétel, ha valaki kimegy a mosdóba, flegma kérdések és gúnyolódás a hallgatókkal - ilyen és ehhez hasonló esetek történtek idén és az elmúlt években az ELTE ÁJK polgári jogi záróvizsgáján két tanárnál. A végzős diákok csoportja kezdeményezte, hogy az egyetemi vezetés foglalkozzon a panaszokkal. A dékán szerint a polgári jogi záróvizsga nehéz, de arra nyitott, hogy HÖK-delegáltak megfigyelőként részt vegyenek rajta.

Aránytalanul stresszesek és pillanatnyi teljesítményt mérnek az iskolai felvételik Pilz Olivér szerint

Egyetlen vizsgaeredmény évekre befolyásolhatja a diákok továbbtanulási lehetőségeit, miközben a felkészülés és a számonkérés jelentős terhet ró a családokra is Pilz Olivér szerint. A Tanítanék Mozgalom alapítója szerint a jelenlegi érettségi és felvételi rendszer nemcsak túlzott stresszt okoz, de a társadalmi különbségeket is erősíti.