Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Jótékonysági estet tartanak a januári veronai buszbaleset áldozatainak emlékére a Thália Színházban - hangzott el az M1-en.

Január 20-án éjjel az olaszországi Verona közelében szenvedett balesetet egy magyar diákokat szállító busz, tizenhatan meghaltak, huszonhatan megsérültek. A buszon többségében a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott.
A Thália Színház honlapja szerint a jótékonysági estet hétfőn este hat órától tartják a veronai buszbaleset áldozatainak emlékére, érintettjeinek megsegítésére. A Thália Színház és a Szinyei Merse Pál Gimnázium által szervezett rendezvényen a támogatói jegyekből befolyt összeget a balesetben érintettek kapják meg. Az est fővédnökei: Hassay Zsófia, Terézváros polgármestere és Tóth Gábor, a Szinyei Merse Pál Gimnázium intézményvezetője.
A veronai buszbalesetről szóló összes írásunkat itt találjátok.
A jótékonysági emlékestre támogatói jegyek kaphatók a Thália Színház jegyértékesítő pontjain és online.
Az M1 műsorában Tóth Gábor, a gimnázium igazgatója elmondta: a baleset óta sokan jelentkeztek, hogy valamilyen módon segítenének, köztük sok volt diákjuk is. A volt igazgató ötlete volt, hogy Kiss József Jászai-díjas rendező - aki az iskola százéves évfordulójának rendezvényét is rendezte - segítségével egy jótékonysági rendezvényt szerveznek a volt Szinyeis előadóművészekkel. A rendező segítségével végül 19 darabot választottak ki, amelyekből összeállítják a műsort.
Kiss József, az est művészeti vezetője elmondta: az est előadói valamennyien a Szinyei diákjai voltak, köztük Dolák-Saly Róbert is. A rendező kiemelte: a műsorral szeretnének valamiféle megbékélést, megnyugvást nyújtani, és erősíteni az összetartozás erejét a gyászolókban. Tóth Gábor, a Szinyei igazgatója azt mondta: a baleset óta még nagyobb az összefogás a diákok, valamint a diákok és a tanárok között is. Próbálnak minél több programot szervezni, emellett pszichológusok még most is rendszeresen tartanak ügyeletet, hogy segítsék a gyermekeket a gyász feldolgozásában.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).