"Ökonap" fűtés nélkül: egy fokban vacogtak a brit diákok

Egy Celsius-fokban és télikabátban, sálban, sapkában dideregtek a diákok egy brit iskolában, mert az igazgató...

  • MTI

Egy Celsius-fokban és télikabátban, sálban, sapkában dideregtek a diákok egy brit iskolában, mert az igazgató fontosnak tartotta, hogy a tanintézet hozzájáruljon a környezetvédelemhez.

Tanítás az egyik Pest megyei iskolában októberben. Itthon nem ökookok miatt kapcsolták le a fűtést
MTI Fotó: Illyés Tibor

Az 52 éves Rob Benzie sikeresnek kiáltotta ki a fagyos napot, amelyen teljesen elzáratta a 640 fős iskola fűtését. A légszennyezés elleni "nagy" nap múlt péntek volt, és véletlenül az idén az eddigi egyik leghidegebb Nagy-Britanniában. A dátumot jó előre kiszemelte az igazgató, és levelekben tudatta a vacogó akciót a szülőkkel.

Állítása szerint mindenki derűsnek tűnt a hideg ellenére, és csupán egyetlen panasz érkezetett, az is a tantestületből. Az igazgató bejelentette, hogy szeretné rendszeressé tenni az "ökonapokat". A tanárok és a szülők jóval kevésbé lelkesek, barbárnak és ostobának minősítik a kezdeményezést.

"Senki se tud dolgozni megfelelően, a gyerekek még a tollat se tudják a kezükbe fogni kesztyűben" - fakadt ki egy 12 éves lányka anyja a The Sun című brit lapnak hozzátéve, hogy gyereke reszketve ért haza. "Még sohasem dolgoztam ilyen hidegben. Teljes erőmmel támogatom a küzdelmet bolygónk megmentéséért, de ez egészen primitív módja" - mondta egy tanár.

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.