Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A leggazdagabbakat célozza meg az idén debütáló, exkluzív oktatást ígérő Wellington nemzetközi iskola Sanghajban, ahol a teljes, 12 évfolyamos képzés ára a százmillió forintot is eléri.

Az eredetileg brit Wellington sanghaji iskolájában a héten kezdődik meg az oktatás. Az általános iskola első osztályától a középiskolai záróvizsgáig futó 12 évfolyamra az első évben 300 diákot vettek fel, mindössze egyharmaduk kínai, a többséget a városban élő tehetős külföldiek gyerekei teszik ki.
Ez az iskola honlapján feltüntetett árak tükrében érthető is, a középiskola utolsó két osztályának elvégzéséért például évente 259 ezer jüant (10 millió forint) kérnek, de már az első osztály tandíja is a 210 ezer jüant (8,2 millió forint) közelíti, előbbi a sanghaji lakosok átlagos éves keresetének négyszerese, utóbbi több mint háromszorosa.
A hatalmas összegekért cserébe az iskola exkluzív oktatást, a kiemeltnek ítélt tárgyakból, így matematikából, idegen nyelvből vagy tudományokból az átlagosnál mélyebb és szélesebb tudás átadását ígéri. A kötelező tárgyak mellett ráadásul széles a választható kurzusok száma is, így különböző művészeti ágakkal, sporttal ismerkedhetnek, továbbá zenével, ázsiai nyelvekkel bővíthetik ismereteiket a Wellington diákjai. Az iskola campusa a város keleti felében, Putung városrészben található, hatalmas zöld területén sportpályák, könyvtár, és egy mesterséges tó is helyet kapott.
Az iskola sanghaji programjában óvodásokat is fogad, ennek a képzésnek az ára 170 ezer jüan (6,6 millió forint). Az angliai Wellington Schoolt 1859-ben alapították, és jelenleg ezer tanulója van, Sanghaj mellett az északkelet-kínai Tiencsinben 2011 óta van jelen. Hol tanultak a világ leggazdagabb emberei? Itt nézhetitek meg.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).