EMMI: az ELTE ügye, bezárja-e gyakorlóiskoláját

Nem az állam, hanem továbbra is az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) az ELTE Gyakorló Általános Iskola és...

  • MTI

Nem az állam, hanem továbbra is az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) az ELTE Gyakorló Általános Iskola és Középiskola fenntartója, és az ELTE kizárólagos joga, hogy döntsön az iskola jövőjéről - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) oktatásért felelős államtitkársága hétfőn.

Utaltak arra: az utóbbi napokban felröppent a hír, hogy az ELTE esetleg bezárja a Kiss János altábornagy utcában működő gyakorlóiskolát. A Gyakorló Általános Iskola és Középiskola azonban nem került át a Klebelsberg Intézményfenntartó Központhoz, hanem továbbra is az egyetem fenntartásában működik - írták. 

Az oktatási államtitkárság kiemelte: mivel felsőoktatási gyakorlóintézményről van szó, az ELTE kizárólagos joga, hogy döntsön a jövőjéről. Hozzátették, a felsőoktatási intézmények 2013-ban a tavalyival megegyező összegű költségvetési támogatást kapnak gyakorlóiskoláik fenntartására. Az ELTE erre a célra az idén 1,53 milliárd forintot kap az államtól, emellett az érintett XII. kerületi önkormányzat korábban vállalta, hogy évi 50 millió forinttal segíti az iskola működését, és az önkormányzat vállalásának teljesítését semmi sem akadályozza - jelezték.

Az államtitkárság bízik abban, hogy a XII. kerületi gyerekek érdekében a Hegyvidéki Önkormányzat és az ELTE megtalálja a megnyugtató megoldást az iskola további zavartalan működtetésére - áll a közleményben.

Az egyetem december 19-én közölte, hogy XII. kerületi gyakorlóiskolájával kapcsolatban egyeztetést kezdett az önkormányzattal és a közoktatási törvényben meghatározott más szervezetekkel, mert önállóan a továbbiakban nem képes fenntartani az iskola középfokú képzését. Úgy fogalmaztak: a finanszírozási lehetőségek szűkülése, az állami normatíva csökkenése és a működtetési problémák ellenére továbbra is fenntartják az általános iskolát, de a középiskolai osztályok esetében erre nincs módjuk.

Az LMP vasárnap közölte azt, hogy az "iskolák átgondolatlan államosításának" és az oktatási szférából való folyamatos pénzkivonásnak a következménye a XII. kerületi gyakorlóiskola esetleges bezárása. Az ellenzéki párt szerint a felsőoktatási intézmények pedagógusképzését segítő gyakorlóiskolák további működtetése a közoktatást és felsőoktatást egyaránt sújtó "drasztikus megszorítások" miatt került veszélybe.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.