Diákújságírók buktatták meg a saját igazgatójukat

Nyomoztak, és találtak valami nagyon furát.

  • Eduline
AFP / Aliyev Alexei Sergeevich

Egy kansasi középiskola igazgatója kénytelen volt lemondani posztjáról, miután a suli lapjának szerkesztői kényes dolgokat találtak a múltjában.

A Pittsburg High School Booster Reddux című lapjának fiatal újságírói kutakodni kezdtek a pár nappal azelőtt kinevezett Amy Robertson múltjában.

Első körben utánamentek, pontosan hol végzett az új igazgató, aki a Corllins University-t jelölte meg alma matereként. Az egyetem honlapja elérhetetlen volt, majd kiderült, valószínűleg egy kamuintézményről lehet szó.

A hat diákújságíró kiderítette, hogy a Corllins gyakorlatilag diplomákat ad el, és így természetesen élő akkreditációja sincs. Az igazgató más egyetemeket is kamuzott, ám a diákok felvették a kapcsolatot az akkreditációs hivatallal, és leleplezték az intézményvezetőt.

(Washington Post)

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.