DK: megszűnhet a csepeli Burattino iskola

A Demokratikus Koalíció (DK) arra szólítja az oktatási kormányzatot, azonnal vizsgálja felül a csepeli Burattino...

  • MTI

A Demokratikus Koalíció (DK) arra szólítja az oktatási kormányzatot, azonnal vizsgálja felül a csepeli Burattino Általános és Szakképző Iskolát érintő döntését, mert ha az intézmény nem kapja meg a korábbi állami támogatást, akkor várhatóan bezárják.

Az ellenzéki párt szombati, az MTI-nek küldött közleményében arra figyelmeztet, ha be kell zárni az intézményt, akkor az ott tanuló - többszörösen hátrányos helyzetben lévő - 400 diáknak, illetve a gyermekotthonban élő 52 gyermeknek nincs hová mennie, így "életük reménytelenné és kilátástalanná válik".

Utaltak arra, hogy a nemzetközileg elismert intézményben a gyerekek számára biztosítják az általános iskola elvégzését, illetve szakképzését, a gyermekotthonban pedig árva, illetve nehéz családi körülmények között élő fiatalok laknak.

Azt írták, hogy a kormány szégyenletes oktatáspolitikájának köszönhetően 2013 januárjától az iskola nem kapja meg az eddigi állami támogatást.

A DK közölte, azt követelik, hogy a Nemzetstratégiai  Intézetnek, a Magyar Művészeti Akadémiának adott, a hittanoktatás támogatására fordított milliárdok helyett a kormányzat azokat a  felzárkóztatási, esélyegyenlőség megteremtését célzó programokat, iskolákat és intézményeket támogassa, amelyek a társadalom peremére szorult, szegénységben élő gyermekek tanításával, gondozásával foglalkoznak.

A csepel.hu oldalon az intézményről egyebek mellett az áll: "a Burattino Általános Iskola alapítványa 1990 áprilisában jött létre abból a célból, hogy létesítsen és fenntartson egy olyan iskolát és háttérintézményeit, ahol a gyerekek kinőhetik a főleg szociális helyzetükből adódó hátrányaikat".

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.