Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Czunyiné Bertalan Judit szerint harmadával csökken majd a tanárok adminisztrációs terhe egy új rendelet szerint. Nem két, hanem ötévente lesz értékelés. Emellett Balog Zoltán bejelentette: megalakul a Köznevelési Kerekasztal, ez lesz a színtere annak, hogy egyeztessenek a tanárokkal. Azt is kijelentették, dolgoznak az oktatás megreformálásán.

A pedagógus minősítési és tanfelügyeleti rendszer bürokráciacsökkentését jelentette be Balog Zoltán emberi erőforrás-miniszter és Czunyiné Bertalan Judit államtitkár.
Czunyiné szerint harmadával csökkennek majd a pedagógusok terhei azzal, hogy egyszerűbb lesz a minősítés körüli adminisztratív munka.
Értékelések ezentúl nem 2, hanem 5 évente lesznek - erősítette meg a már eddig is sejthető tervet az államtitkár. A legtöbb változtatás apróbb szabályok mentén lesz tapasztalható, az erről szóló rendeletet várhatóan jövő héten fogadják el.
Azt is elmondta, hogy azok a tanárok, akik 2015-ben és 2016-ban átestek és átesnek a minősítési eljáráson, már nem kell, hogy tanfelügyeleti látogatásra készüljenek.
Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke is részt vett a sajtótájékoztatón. Ő a tanulók terheiről is beszélt, és szerinte a további egyeztetések után csökkenhetnek az óraszámok és a tananyag mennyisége is. Azt is elmondta, hogy megtorpant az életpályamodell, azzal pedig, hogy nem a minimálbérhez kötik a tanárok fizetésének kiszámítását, kemény összegeket vettek ki a tanárok zsebéből. Szerinte erről még tárgyalni kell.
Arra is kitért, hogy ésszerűsíteni kellene a Klik működését, mivel életszerűtlen, hogy az állami közbeszerzési törvény vonatkozik rá, így "egy tízezer forintos vásárlási utalványhoz is be kell kérni három árajánlatot, ami valljuk be, nehézkes, ahogy egy budapesti Hamlet-előadásra is nehezen lehet három árajánlatot kérni".
Balog bejelentette, megalakítják a Köznevelési Kerekasztalt, ahol szakmai szervezetekkel, szakszervezetekkel egyeztetnek. Czunyiné tesz majd javaslatot arra, kik vesznek részt ebben a munkában.
Kérdésekre válaszolva Balog azt is elmondta, ezt tartja annak a platformnak, ahol majd le tudnak ülni a tanárokkal egyeztetni. Ahogy fogalmazott, meg kell nézni, meg tudják-e érteni egymást a tanárokkal ezen a szinten, ha pedig nem, akkor más megoldásokat kell keresni.
Czunyiné Bertalan Judit ismét megkapta a kérdést, nem akar-e lemondani, amire Balog Zoltán válaszolt, és elmondta, ő megköszönte és elégedett az államtitkár munkájával. Czunyiné annyit fűzött hozzá, ő itt most feladatot lát, munkát lát, szerinte mindenkinek dolgoznia kell.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.