Csak kacsa volt? Időben fizetnek a tanároknak

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) a kollektív szerződésben foglaltakat betartva, időben, június 2-án átutalta a pedagógusok május havi illetményét - közölte a központ.

  • MTI
Fazekas István

A Klik a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke által tett, véleményük szerint a közvélemény félrevezetésére alkalmas nyilatkozatra reagált.

Mendrey László május végén úgy nyilatkozott: számos tankerületből kaptak jelzést arról, hogy semmilyen májusra járó járandóság kifizetésére nincs pénz.

A központ közleményében jelezte: az illetmények mellett a május havi béren kívüli juttatásokat átutalták már.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.