Csak diákigazolvánnyal kapnak ebédet a pécsi iskolások

Állítólag volt potyautas, aki nem fizetett az ételért korábban.

  • Eduline
Túry Gergely

Decembertől csak a diákigazolvány vonalkódjának leolvasásával lehet beállni az iskolai menzákon a sorba, hogy biztosan csak az kapjon ebédet, aki fizetett is érte - írja a Bama.hu.

Az új rendszer az alsósokra is vonatkozik, pedig ott az ingyenes gyermekétkeztetés miatt már nagyon kevesen vannak, akiknek ne járna alanyi jogon az ebéd, ráadásul az ellenőrzés amiatt is biztosított, hogy mindig a tanár vezetésével vonulnak ebédelni. A szülők nem nagyon értik, hogy miért volt szükség az intézkedésre.

Attól tartanak, hogy a gyerekek alkalmanként előforduló figyelmetlensége miatt az elhagyott vagy otthon felejtett igazolványok miatt akkor sem kap valaki ebédet, ha egyébként fizettek érte. A helyi "elszámolóház" szerint ez nem kell, hogy problémát jelentsen, ugyanis a rendszer az igazolványok fénymásolatával is működik.

Ez volt az első őszi szünet, amikor ingyen kaptak enni a rászoruló gyermekek

Az idei az első év, amikor nem csak tanítási időben és a nyári szünetben, de az évközi szünetekben is ingyen kapnak enni a rászoruló gyermekek, a téli és a tavaszi szünet után a most záruló őszi szünet volt az első, amikor a rászorulók folyamatos ellátásban részesültek - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.