700 ezer forintra büntették a hátrányos helyzetű diákokat oktató iskolát

Lezárult a Burattino Általános és Szakképző Iskolával, Gyermekotthonnal szemben indított vizsgálat, amely súlyos jogsértéseket tárt fel - írta a Magyar Nemzet.

  • MTI

A hatósági ellenőrzés során a pedagógusi munkát és az azt segítő munkatársak alkalmazási feltételeinek jogszerűségét, valamint az intézményvezető felelősségét vizsgálta a hivatal. A pedagógusoknak mintegy fele részben vagy egészben nem megfelelő végzettséggel, szakképzettséggel dolgozott az iskolában - írta a lap.

Megállapították az intézményvezető felelősségét is, mivel a megfelelő végzettségű pedagógusok foglalkoztatásának biztosítása a munkáltatói jogkört gyakorló iskolaigazgató feladata. A jogsértés súlyossága, a tanulók érdekeinek sérelme és az érintettek nagy száma miatt a köznevelési intézményt 717 ezer forint felügyeleti bírság megfizetésére kötelezték, valamint elrendelték a jogsértő állapot szeptember 30-ig történő megszüntetését is.

A kormányhivatal kiemelte: a határidő letelte után újabb ellenőrzést tartanak, és ha addigra nem szüntetik meg a jogszabálysértéseket, akkor fennáll az intézmény nyilvántartásból való azonnali törlésének lehetősége is. Ez gyakorlatilag az intézmény megszűnését jelenti - írta a lap.

A vizsgálat előzménye, hogy az iskolánál úgy dolgozhatott egy férfi, hogy közben ellene gyermekek fizikai és lelki bántalmazása miatt eljárás folyt. A férfiről a lap korábban megírta, hogy nem volt végzettsége.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.