Budapesti gimnazistákat szállító busz szenvedett balesetet, többen meghaltak

Tizenhatan meghaltak egy diákokat szállító magyar busz olaszországi balesetében, amely péntek este történt egy veronai autópálya-kijáratnál - jelentette az Agi olasz hírügynökség. A külügyminisztérium információi szerint a buszon az egyik budapesti gimnázium diákjai utaztak.

  • eduline/mti

Az olasz média által idézett mentőszolgálat szerint több tucat sérültet kellett kórházba szállítani, miután a busz oszlopnak ütközött, szétroncsolódott és kigyulladt. Az Agi hírügynökség szerint a busz francia sofőrje is az áldozatok között van.

A Franciaországból hazafelé tartó magyar busz, amelyen 14 és 18 év közötti fiatalok utaztak, az A4-es autópályán egy veronai csomópontnál szenvedett balesetet, majd kigyulladt.Megszólalt a Szinyei igazgatója: rejtély, miért francia sofőr vezette a buszt

39 sérült el tudta hagyni a buszt

A hivatalos adatok szerint 54 utas - köztük felnőtt kísérők - és két sofőr volt a buszon, de információik szerint ennél többen voltak rajta, egyelőre tisztázatlan okból - tette hozzá.

Az áldozatok számáról adott újabb mérleg vélhetően már véglegesnek tekinthető - tette hozzá a tűzoltóság. Közlésük szerint 36 sérült el tudta hagyni a buszt, őket kórházba vitték. Külföldi sajtóhírek 16 halottról szólnak.

Budapesti gimnazisták ültek a buszon

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtófőnöke az M1-en szombaton kora reggel azt mondta: egy fővárosi gimnázium diákjairól van szó, „a helyzet súlyos”.

A busz, amely Veronából tartott Velencébe, pénteken éjfél körül az autópályán nekiütközött a korlátnak, majd az autópálya melletti falnak, összeroncsolódott és kigyulladt.

Az Indexnek két olvasó is megerősítette, hogy a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium sítáborának csoportja utazott a buszon. Egyikük állítása szerint a testvére, a másik olvasónak a lánya ült a buszon, és mindketten azt írták, hogy a hozzátartozójuk a túlélők között van.

Hozzászólások

„Szegregált iskolából nem vezet út egyetemre” – a pedagógiai kultúrában látják a fő problémát a szakértők

Nagyon ambiciózus vállalás a Tisza Párt részéről minden gyereket megtanítani értőn írni-olvasni az alsó tagozat végére, az oktatási rendszer átalakításához nemcsak szerkezeti reformokra, hanem „mentális forradalomra” is szükség lenne – többek között erről beszélgetett Lannert Judit, Nahalka István és Váradi Balázs a Qubit podcastjában.

„A pedagógusoknak levegőre van szükségük” – Lannert Judit szerint a rendszer nem engedi hibázni sem a tanárokat, sem a diákokat

A pedagógusértékelési rendszer teljesen elhibázott. Nem elég szeretni a gyerekeket, hinni is kell bennük. A magyar oktatás bebetonozza a különbségeket. Ilyen állításokat fogalmazott meg Lannert Judit abban a majdnem egyórás interjúban, amelyet Magyar Péter készített vele, miután bejelentette, hogy őt jelöli a TISZA-kormány gyermek- és oktatásügyi miniszterének.

@eduline.hu Érdekel, hogyan szerezhetsz egyszerűen két pontot a matekérettségin? A@studium_generale matekosai elárulják neked! #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu

Ruff Bálint a lopás történeti megítéléséről írta diplomamunkáját a Pázmányon

A leendő Miniszterelnökséget vezető miniszterről beszél mindenki, sokan nagy reményeket fűznek hozzá – többek között azért, mert rendszeresen az elszámoltatás és a jogi következmények érvényesítésének fontosságáról beszélt. Ruff Bálintot már a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán is a lopás megítélésének kérdése foglalkoztatta.