Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Az összes iskola zárva tart Los Angelesben kedden. Reggel bombafenyegetést kapott több iskola is, így az összes intézményből hazaküldték a diákokat, az úton levő iskolabuszokat pedig visszafordították.
"I am not going to take a chance with the life of a student." All schools in Los Angeles will be closed and searched after "credible threat."
Posted by Sky News on Tuesday, 15 December 2015
Az intézkedés 640 ezer diákot érint az ország második legnépesebb városában. Összesen több mint ezer intézmény maradt zárva. A hír helyi idő szerint nem sokkal nyolc óra előtt érkezett, kelet-európai idő szerint öt óra előtt.
Ramon C. Cortines a körzet az iskolai körzet vezetője elmondta, az utóbbi hetekben számos fenyegetés érkezett, azonban ez aggasztóbbnak tűnik az eddigieknél. „A fenyegetés nem egy, hanem több iskolát érint egyszerre” – idézte Cortinest a New York Times.
Az üzemvezetők már bementek az iskolákba, őket a hatóságok felszólították, hogy minden gyanús jelet jelentsenek, de semmihez ne nyúljanak.
A nap valószínűleg azzal telik majd, hogy átvizsgálják az érintett épületeket. Nemrég Chicagóban volt hasonló eset, ott nem találtak bombát.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.