Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Emlékeztek még arra részre a South Parkban, amikor karácsonykor vallási jelképek nélküli műsort kellett rendeznie Garrison tanár úrnak, az eredmény pedig elég röhejes lett? Na, valami ilyesmi történt nemrég Milánóban, az ügy pedig akkora hullámokat gerjesztett, hogy a miniszterelnök is kénytelen volt megszólalni.

Matteo Renzi olasz miniszterelnök is elítélte azt az iskolaigazgatót, aki megtiltotta az iskolájában a vallási jelképek használatát a karácsonyi ünnepségen.
Marco Parma először januárra halasztotta a karácsonyi hangversenyt a Milánó melletti iskolában, majd a karácsonyi jelzőt is elhagyta a rendezvény nevéből, ami így „téli koncertté” változott. Az igazgató ráadásul azt is betiltotta, hogy a szülők órák közti szünetekben karácsonyi dalokat tanítsanak a gyerekeknek, miután két anyuka ezzel próbálkozott.
„Egy többnemzetiségű környezetben ez gondokat okoz” – indokolta furcsa lépéseit Parma. Az igazgató felidézte a tavalyi karácsonyt, ahol szerinte a nem keresztény gyerekek nem énekelték a karácsonyi dalokat, és ez őt annyira bántotta, hogy nem szeretne még egy ilyen megalázó helyzetet ezeknek a gyerekeknek.
A Guardian szerint az iskola 1000 tanulójának mintegy ötöde nem keresztény gyökerekkel rendelkezik, a más felekezethez tartozók többsége muszlim.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.