Balog szerint közel állnak a pedagógus-életpályamodell bevezetéséhez

Soha nem álltunk még ilyen közel a pedagógus-életpályamodell bevezetéséhez - mondta Balog Zoltán, az emberi...

  • MTI
Horváth Szabolcs

Soha nem álltunk még ilyen közel a pedagógus-életpályamodell bevezetéséhez - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere csütörtökön a pedagógusnap alkalmából tartott ünnepi köszöntőjében, Budapesten.

A miniszter célként nevezte meg, hogy növekedjen a presztízse annak a hivatásnak, amely a jövő nemzedékeivel foglalkozik, illetve kiszámítható életpályája legyen mindenkinek, aki az állam szolgálatában áll, így az óvodapedagógusoknak, az általános iskolai és a középiskolai tanároknak, az egyetemi tanároknak, de a közigazgatásban dolgozóknak is.  Balog Zoltán hangsúlyozta: ezt az életpályát a biztonságnak, az igazságosságnak és a méltányosságnak kell jellemeznie.

A miniszter szólt arról, hogy a nagy ellátó rendszerek átalakítása számos érdeksérelemmel is jár, de a lényeg az, hogy minél több diák tudjon nagyobb eséllyel elindulni az életben, kevesebb legyen az iskolaelhagyó tanuló és a diplomás munkanélküli, valamint többen legyenek, akik visszatérnek az országba, mert tudják, hogy "itt van rájuk szükség".

Balog Zoltán rámutatott, a cafeteria rendszere jelenleg igazságtalan, ebben teljes mértékben egyetért a szakszervezetekkel, ugyanis eddig nem minden településen adták ezt a juttatást. Hozzátette: az igazságtalanság kiigazítását szeptembertől tudják elkezdeni, ma pedig azt teszik, hogy ami eddig járt a pedagógusoknak, azt odaadják még ebben a tanévben. Reményét fejezte ki, hogy a jövőben igazságosabb elosztást tudnak megvalósítani ezen a téren.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.