Balog Zoltán szerint megérte ledarálni az egész magyarországi tankönyvpiacot

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szerint megérte létrehozni a nagy állami tankönyvellátó rendszert, legalábbis erről beszélt a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

  • eduline/mti
MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

Hangsúlyozta: a tankönyvek kiadásának állami kézbe vételével évi 20-30 százalékos árcsökkenést értek el, így vált lehetővé, hogy szeptember 1-jétől ingyenes az összes tankönyv Magyarországon az első kilenc évfolyamon.

A miniszter úgy fogalmazott: szabadpiaci árak esetén erre nem lenne lehetőség, a nagy állami tankönyvellátó rendszer létrehozása vezetett oda, hogy nem kell fizetni a tankönyvekért. Ez a háromgyermekes családoknál több mint 40 ezer, a kétgyermekeseknél több mint 30 ezer forint megtakarítást jelent, ez a családoknál marad - tette hozzá.

Balog Zoltán elmondta: a kormány azt vállalta, hogy megpróbálja a családok terheit jelentősen csökkenteni, nem csak a tanév kezdésekor. Gyermekétkeztetésre nyáron 6,7 milliárd forintot fordítottak, és most indul az az időszak, amikor minden második gyerek térítésmentesen étkezhet az iskolában - közölte.

A miniszter kitért arra, hogy a magyar állam teljes felelősséget vállal nemcsak a közoktatás fenntartásáért, hanem a működtetéséért is, nemcsak a tartalmi, hanem a technikai ügyekért is.

Mióta ez a rendszer van, minimálisra csökkentek azok a panaszok, amelyek hiányról szólnak, hogy a pedagógusok nem kapják meg a bérüket, hogy hiányzik a taneszköz, hogy nem sikerül kifizetni számlákat - sorolta. Megjegyezte azt is, előre tudtak lépni azzal is, hogy a következő évben 100 milliárd forinttal növelik az iskolafennartó Klebelsberg központok költségvetését, ami nagyobb biztonságot jelent a pedagógusoknak, a szülőknek és a gyerekeknek.

Kik kapnak ingyen tankönyvet, iskolakezdési támogatást és beiskolázási segélyt?

Kik kaphatnak ingyenes tankönyveket? Kiknek jár iskoláztatási támogatás és beiskolázási anyagi segítség? Utánajártunk, milyen támogatásokat lehet igénybe venni a tanév kezdete előtt. Kik kaphatnak ingyenes tankönyveket? 2017 szeptemberétől az elsőtől a kilencedik évfolyamig minden diák ingyen kapja a tankönyveket - ezt nem kell külön igényelni. A 9.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.