Pszichológus segít a pécsi gimnázium ablakából kiugrott diáknak

Nincs életveszélyben az a diák, aki kedden kiugrott a pécsi Babits Miháy Gimnázium második emeletéről - közölte az...

  • Eduline

Nincs életveszélyben az a diák, aki kedden kiugrott a pécsi Babits Miháy Gimnázium második emeletéről - közölte az eduline-nal Szabóné Bárdos Csilla, az intézmény igazgatója.

A Dunántúli Napló keddi cikke szerint az ügy hátterében diákok közti konfliktus állt. A lap úgy tudja, a kilencedikes diák aznap az igazgatói irodában is megfordult egy verekedés miatt, ezt követően mosdóba ment ki az egyik tanóra vége előtt néhány perccel, majd fél egy körül a mellékhelyiség ablakából ugrott ki a mélybe. Az épület utca felőli oldalán a diákok vették észre a mozdulatlan testet, ők hívták a mentőket is. A fiú eszméletét vesztette, a lábán nyílt törést szenvedett, illetve a mentők nyakmerevítővel is rögzítették a fejét a kórházba szállítás előtt.

A gimnázium igazgatója a diák személyiségi jogaira hivatkozva nem nyilatkozik az ügy hátteréről, annyit azonban hozzátett, hogy a Pécsi Tudományegyetem a tanuló és a többi gimnazista számára pszichológus segítségét ajánlotta fel.

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.

Megválasztották a HÖOK új elnökét

Az új elnök programjának középpontjában a hallgatói érdekképviselet megerősítése, az egyetemek közötti együttműködés fejlesztése, valamint a felsőoktatás előtt álló változásokra való felkészülés áll.