Az utóbbi évek legnagyobb botránya a magyar közoktatásban

A hét legfontosabb hírei az oktatásban.

  • Eduline

Botrányosra sikeredett a legutóbbi PISA-felmérés a magyar oktatási rendszerre nézve. A hazai 15-16 éves diákok messze az átlag alatt teljesítettek, ami minden idők legrpsszabb eredményének számít.

A kormány hajmeresztő magyarázatok sorával állt elő a PISA-bukás után. Palkovics László államtitkár szerint a kérdésekkel volt a baj, Lázár János pedig egyenesen a tanárokat tett felelőssé.

Eldőlt, hogy az ELTE veszi át a BME gazdasági karát jövő nyártól. Legalábbis ezt kezdeményezte az oktatási tárca. Közben a Műegyetem a minisztériumnak írt levelében közli, értetlenül állnak az eset előtt.

A döntéshozók tudtával működött egy szegregált intézmény Kaposváron, ezért a bíróság bezáratta a sulit. A többi hasonló intézményre is ez a sors várhat.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.