Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Az amerikai iskolákból évek óta igyekeznek a sok cukrot, sót és zsiradékot tartalmazó üdítőitalokat és...

Az amerikai iskolákból évek óta igyekeznek a sok cukrot, sót és zsiradékot tartalmazó üdítőitalokat és hamburgerféléket kitiltani, mert úgy vélik, a gyerekek elhízása az iskolákban könnyen elérhető, egészségtelen tápanyagoknak köszönhető. Egy vizsgálat kimutatta, hogy ez tévedés.
Az Egyesült Államok a kövérek országa lett, az elhízás pedig már gyermekkorban kezdődik. A legújabb statisztikai adatok szerint az amerikai iskolákban az utolsó negyven esztendőben a kövérek száma megháromszorozódott. A média az utóbbi időben sokat foglalkozott azzal, hogy az iskolai büfék és a cukros üdítőitalokat kínáló automaták bevétele az iskola gazdasági nyeresége, ezért az intézményi vezetés erősen érdekelt ebben az üzletben.
Jennifer Van Hook, szociológiai és demográfiai professzor és tanítványa, Claire Altman azt vizsgálta, talál-e összefüggést a tizenévesek iskoláiban az eladott egészségtelen ételek és italok, valamint a gyerekek elhízása között.
A vizsgálat 1998-1999-ben indult az amerikai óvodákban. A kutatók ebből a gyermekközösségből emeltek ki csaknem húszezer ötödik osztályost, akik 2003-2004-ben 10-11 évesek, illetve nyolcadikost, akik 2006-2007-ben 13-14 évesek voltak. Megvizsgálták, hogy az egyes iskolák milyen arányban kínálták a cukros üdítőket, illetve chipseket és hamburgereket.
A fiatalabb korosztályok iskoláiban a hizlaló ételek a tanintézetek 60 százalékában voltak jelen, a nyolcadikosok iskoláinak 86 százalékában. Ennek ellenére a túlsúlyos és kövér gyerekek aránya nem különbözött. Valójában a tényleges eredmény fordítottnak bizonyult: a súlytöbblet az ötödikesek körében 39 százalékos volt, a nyolcadikosoknál 35 százalék.
A vizsgálat eredményeit a Sociology in Education szakfolyóirat közölte. Van Hook professzor hangsúlyozta, hogy a gyerekek elhízását nem az iskolai büfék választéka okozza. Az iskolában a tanulóknak nincs sok ideje enni, a veszélyes, állandó majszolást jelentő időszak otthon a TV előtt, vagy a számítógépes játék közben van, kiváltképp, ha a szülői példát is a folyamatos evés jelenti.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).