Az iskolabuszon ütlegelték a diákot, mert muszlim

A család nem akar visszatérni az Egyesült Államokba.

  • Eduline
pixabay.com

Egy hétéves fiút vertek meg diáktársai Észak-Karolinában, az apukája szerint azért, mert muszlim.

Abdul Azizt az iskolabuszon támadták meg öten, két lány és három fiú. A hazafelé tartó buszon először valamit meg akartak etetni a fiúval, ami feltehetően nem felel meg a vallási előírásoknak, majd ököllel ütni kezdték az arcát és a mellkasát.

Abdu Aziz apukája 2004-ben érkezett az Egyesült Államokba Pakisztánból, a fiú már az országban született.

A diákot annyira megviselte az eset, hogy a család csatlakozott a nemrég rövidebb időre Pakisztánba utazott apához, és azt tervezik, hogy többé nem is térnek vissza az Egyesült Államokba.

(Independent)

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.