Az év legcukibb iskolai műsorát produkálta egy kislány

Johanna mindenkit lenyomott a színpadon.

  • Eduline

Az Egyesült Államokban élő Johanna Colón igaz, hogy még csak három éves, de abból két évet már tánctanulással töltött. A csoporttársaival készített műsort teljesen eluralta a többiektől, de a lehető legvagányabb, egyben legaranyosabb módon.

Tombolt a csarnok, amikor elkezdte a gyakorlatot az egyetem atlétája

Nem csak a helyszínen, de a neten is megőrültek a nézők, amikor látták, mit csinál a University of California atlétája. Elképesztően látványos gyakorlatot mutatott be Sophina DeJesus, a UCLA hallgatója a Utah elleni talajtorna-versenyen. A lány produkcióját végigtombolta a közönség, a társai a pálya szélén táncoltak vele együtt.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.