Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Az új állami tankönyveket író Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet megkérdezte a tanároktól, hogy használnák-e a könyveiket. Siralmas eredményt kaptak.

Öt tanárból négy nem használná a központi tankönyveket - írja a Magyar Nemzet a birtokukba jutott OFI statisztikák alapján. A tanárokat a könyvek egy éves ismerete után kérdezték meg, tehát volt idejük érdemi, tapasztalatokon nyugvó véleményt kialakítaniuk.
Összesne 27 taneszközről kérdezték meg a tanárokat, melyeket a tanároknak csak az 55 százaléka lenne hajlandó használni, ha jelentősen átdolgoznák. 22,3 százalék semmi esetre sem használná az uniós milliárdokból fejlesztett könyveket.
Bár az összkép sem fényes, kiemelendő az elsősök környezetismeret tankönyve, melyet csak a tanárok 7 százaléka használna hosszabb távon. A könyvvel kapcsolatban nem finomkodtak:
Alapvető probléma, hogy nincs logikai íve a tankönyvnek, a nyelvezete sokszor túl elvont egy első osztályos gyerek számára, a grafikája nem üti meg a kívánt szintet, illetve a tankönyvi és munkafüzeti feladatok sokszor ugyanazok.
- írja a lap az adatok alapján. A másik szörnyen teljesítő tankönyv a kilencedikesek matematika könyve volt, melyből csak 10 százalék tanítana.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.