Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A legkésőbb 2023-ig nyugdíjba vonuló tanároknak elvileg nem kell részt venniük minősítési eljáráson, több ilyen pedagógust most mégis megbüntetnének, mert nem töltötték fel a portfóliójukat.

A köznevelési törvény alapján nem kötelező részt venni a minősítési eljárásban azoknak, akik legkésőbb a 2022/23-as tanév végén mennek nyugdíjba, ám információink szerint több ilyen, nyugdíjkorhatár előtt lévő pedagógusnak is 70 ezer forintot kellene fizetnie, mert nem töltötte fel a portfólióját.
A tanárok az Oktatási Hivataltól kaptak levelet, amelyet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a Facebookon közzé is tett, azt ajánlva, hogy aki ilyen levelet kapott, keresse fel a PDSZ jogsegélyszolgálatát.
A levél szerint a tanárok bekerültek a 2015-ös minősítési tervbe, ezért 2014. november 30-ig, de legkésőbb a hiánypótlás határidejéig, május 18-ig fel kellett volna tölteniük a minősítéshez szükséges e-portfóliót az erre szolgáló rendszerbe. Információink szerint volt olyan tanár, aki kíváncsiságból, hogy alkalmasnak minősítik-e az eljárásra, valóban regisztrált a rendszerben, de nem tudta, hogy ennek ilyen következményei lehetnek. Van olyan is, aki nem regisztrált, mégis kapott levelet.
Ezt a fenti szabályt a pedagógusok nem tették meg, így a minősítési eljárás sikertelenségéről szóló tanúsítványt kapnak. Az OH levele szerint viszont legkorábban két év múlva megismételt minősítési eljárásban kell részt venniük, amelyért 70 050 forintot kell fizetni.
A sikertelen minősítésről szóló tanúsítvány és a megismételt minősítési eljárás díja egy április 17-ig módosítás után került bele a pedagógusok minősítéséről szóló rendeletbe.
Frissítés:
Az Oktatási Hivatal Eduline-nak küldött válasza szerint azokat a tanárokat, akik később jelezték feléjük, hogy mégsem szeretnének részt venni a 2015-ös minősítésben, kivették a minősítendők köréből. Ha ez nem történt meg, őket ugyanúgy kezelték, mint a többi pedagógust, és elküldték nekik a hiányzó portfóliójuk feltöltésével kapcsolatos közléseket.
Megismételt minősítési eljárásra ugyanakkor a nyugdíj előtt álló pedagógusnak nem kötelező jelentkezniük. A díjfizetési kötelezettség csak akkor vonatkozik rájuk, ha saját döntésük nyomán ezt mégis megteszik - áll a válaszban.
A minősítési eljárással kapcsolatos összes cikkünket itt olvashatjátok.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).