Átnevezné a "korszerűtlen személyekről" elnevezett iskolákat a kormány

Már több helyen jelezték az iskoláknak, hogy nem tarthatják meg jelenlegi nevüket - írja a Népszava.

  • Eduline

Már több helyen jelezték az iskoláknak, hogy nem tarthatják meg jelenlegi nevüket - írja a Népszava. A létrehozni tervezett országos fenntartó központ, illetve annak járási szervei a jövőben önállóan dönthetnek az oktatási intézmények nevéről is.

Elsősorban a "korszerűtlen személyekről" vagy éppen "országosan érdektelen" helyi hírességekről elnevezett intézmények számíthatnak arra, hogy a központ dönt az iskola új nevéről.

Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) elnöke a lapnak elmondta, a rendszer valóban lehetővé teszi az iskolák átnevezését, de ilyen szándékot hivatalosan eddig senki nem jelzett.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.