Általános iskolásoknak mutatták be Donald Trumpot, ez volt a véleményük

Fantasztikus reakciókat adnak a 7-13 éves diákok a leendő republikánus elnökjelölt szavaira.

  • Eduline
MTI / EPA / John Taggart

Trump arról beszélt egy interjúban, hogy hülyék vitatkoznak az ország dolgairól, akkor több diák is meg volt róla győződve, hogy önkritikát gyakorolt a botrányos politikus.

Az egyik kislány egy ötéveshez hasonlítja a 70 éves jelöltet, miután bevágják pár megnyilvánulását.

Az egész videó nagyon vicces, nézzétek meg!

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.