Alkotmánybírósághoz fordul a XIII. kerület a köznevelési törvény miatt

Alkotmánybírósághoz fordul a XIII.

  • MTI
hvg.hu

Alkotmánybírósághoz fordul a XIII. kerületi önkormányzat a köznevelési törvény miatt, mert megítélésük szerint a jogszabály több paragrafusa sérti az alaptörvény több cikkét, a jogállamiságot és az önkormányzatoknak a helyi közügyek intézéséhez való jogát.

Az önkormányzat közleményében bírálta, hogy a köznevelési törvény minden magánszemélynek, illetve jogi személynek megengedi a köznevelési intézmény fenntartását, a helyi önkormányzat kivételével. Álláspontjuk szerint ez indokolatlanul és aránytalanul korlátozza a tanulás szabadságát is. 

A XIII. kerület jelezte: önkormányzati jogosítványok is sérülnek, mások mellett a település közösségének ügyeiben való eljárási joga és az önkormányzati tulajdonosi és döntési jogosultságok. Emellett a fenntartott intézményrendszer sorsa is bizonytalanná válik.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.