Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A török kormány el akarta érni a budapesti Orchidea iskola bezárását, mondván: terrorista hálózat működteti. Az iskolában inkább csak nevettek a vádakon.

Bár először megrémültek a török hátterű Orchidea alapítványi iskola tanárai, végül csak viccnek vették, hogy a török elnök, Recep Tayyip Erdogan arra kérte a magyar kormányt, hogy számolja fel az iskolát. Arra hivatkoztak, hogy az intézményt az ellenzéki Fehtullah Gülen alapítványi hálózat működteti, szerintük pedig a gülenisták szervezték meg közelmúltbeli sikertelen puccskísérletet a török elnök ellen, így terroristának tartja őket a hatalom.
Egy magyar iskolát is bezáratna a török tisztogatás
A török elnök az ellen kezdeményezett sikertelen puccs után politikai ellenfeleinek minden hálózatát fel szeretné számolni, akkor is, ha ez túlnyúlik a határokon.
A magyar kormány jelezte, hogy megvizsgálja az esetet, azonban semmilyen hivatalos megkeresést nem intézett az iskola felé - tudatta a hvg.hu-val az iskola igazgatója. Az intézményben rendben meg is tartották a tanévnyitót, sőt a nemzeti tanévnyitóhoz képest egyenesen buli volt az iskolában.
Az iskola sokfélesége kimondottan üdítő látvány volt az évnyitó ünnepségen - kiváltképp a Himnusz éneklése alatt.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.