A szülőktől kér segítséget az ELTE gyakorlóiskolája

A szülőktől kért segítséget az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) vezetése, hogy fel lehessen újítani a fővárosi XII.

  • MTI
Fórum az ELTE XII. kerületi gyakorlóiskolájában. A középiskolai rész biztosan megszűnik
Túry Gergely

A szülőktől kért segítséget az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) vezetése, hogy fel lehessen újítani a fővárosi XII. kerületi gyakorlóiskola két épületét, s így folytatódhasson az általános iskolai képzés - olvasható a Magyar Nemzetben. Az ELTE-gyakorlóiskoláról szóló legfrissebb cikkeinket itt olvashatjátok el.

A lap pénteki száma szerint összesen százmillió forintra lenne szükség a munkálatokhoz, az épületek ugyanis nagyon rossz állapotban vannak. A cikk szerint az már biztosnak tűnik, hogy az ELTE általános iskolai képzése megmarad, a gyakorló gimnázium és a szakközépiskola sorsa anyagi források hiányában azonban továbbra is bizonytalan.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.