A sztrájk sem segített a szlovákiai pedagógusokon

Hiába sztrájkolnak a szlovákiai tanárok még mindig, a kormány a közelgő választások ellenére sem hajlandó meghallani a pedagógusok hangját. Sokaknak már elegük is lett, inkább készülnek az érettségire.

  • Eduline
MTI Fotó: Komka Péter

Az ipolysági Szondy György Gimnázium tanárai feladják a sztrájkot, így minden visszatér a rendes kerékvágásba.

A sztrájkbizottság vezetője az Új Szónak azt mondta, a diákokat fel kell készíteni az érettségire, de a követelésekkel még mindig egyetértenek.

Egyes iskolák – magyar nyelvterületen is – még csak mostanában csatlakoztak a sztrájkhoz, van olyan suli is, ahol hétfőn csak 8 tanár jelent meg. A résztvevők száma azonban 10 ezer alá csökkenhetett a lap szerint.

Nem csoda, hogy csalódottak a sztrájkolók. Hiába lesz márciusban választás Szlovákiában a kormánypárt annyira népszerű, hogy nem nagyon érdekli őket a figyelemfelhívás. Robert Fico miniszterelnöktől is csak annyi tellett, hogy bejelentette, majd a következő ciklusban jöhet egy 25%-os béremelés.

A tanárok komoly, 140 eurós béremelést követelnek, de azonnal, aligha élnék meg sikerként a több évre elnyújtott emelést.

Egy hete közel 10 ezer pedagógus sztrájkol Szlovákiában, ami több mint 700 iskolát érint. Az ottani és a hazai helyzet közti hasonlóságokról ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.