A novembert is tankönyv nélkül kezdik a diákok egy óbudai iskolában

Az egyik óbudai iskolába a mai napig nem érkezett meg a tankönyvek egy része.

  • Eduline
MTI / Koszticsák Szilárd

Az egyik óbudai iskolába a mai napig nem érkezett meg a tankönyvek egy része. A tanárok a szülők költségén fénymásolt példányokkal tartják az órákat - írja az Origo.

Az óbudai Nagy László Általános Iskola második osztályos diákjai még mindig nem kapták meg a tankönyveik egy jó részét – állítja az egyik tanuló apja. Olyan diákok is tankönyv nélkül maradtak, akiknek a szülei biztosan befizették a tankönyvcsomag árát.

A tankönyvhiányt az érintett másodikos osztályban például úgy oldották meg, hogy az egyik szülő megvette a boltban a hiányzó matematika, környezetismeret és ének-zene könyveket, amit aztán a többi szülő a saját költségén lefénymásoltatott - mondta a másodikos fiú apukája.

Augusztus 27-én a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. még azt közölte, hogy az összesen megrendelt mintegy 12 millió tankönyv több mint 95 százalékát már kiszállították az iskolákba. Ekkor azt ígérték, iskolakezdésig a fennmaradó intézmények is megkapják a megrendelt kiadványokat. Néhány héttel később az állami cég azt ígérte, hogy a hibás vagy megkésett rendeléseket október 15-éig teljesíteni fogják.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.