A kormány már a Klik felállása előtt tudhatta, hogy nagy baj lehet belőle

Tudhatta a kormány, hogy a közoktatás államosítása előbb vagy utóbb komoly elégedetlenséget okoz - legalábbis erre utal egy nyilvánosságra került dokumentum.

  • Eduline

A vs.hu nemrég kiperelt a Miniszterelnökségtől egy rakás Századvéges tanulmányt, amit a kormány rendelt az agytröszttől. Ezek tartalmáról a héten cikksorozatot indított a portál.

A mai cikkükben arról írnak, hogy a tanulmányok szerint a közoktatás teljes államosítása akár a következő választás eredményére is döntő befolyással bírhat.

Ezt persze még 2012-ben írták, a Klik ekkor került be a törvénybe, és következő évtől működött, de arra ezek szerint számítottak a tanulmány szerzői, hogy komoly elégedetlenséget válthat ki a központosítás.

A vs.hu szerint szakmai szempontból nem értékelte a Századvég a Kliket.

Hozzászólások

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.