Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Törvényben szabályozzák a diákmunka minimális bérét, az Emmi döntött a Szegedi Tudományegyetem gyakorlóiskoláinak összevonásáról, nyilvánosak a Jó tanuló - jó sportoló díj nyertesei, Balog Zoltán pedig felköszöntötte a pedagógusokat. Ezek voltak a hét legfontosabb hírei.

Törvényben szabályoznák, mennyit kell adni a diákmunkáért
A diákmunkáért adható minimum összeget törvényben szabályoznák ezentúl, hogy kiküszöböljék az iskolaszövetkezetek túlságosan is alacsony, lenyomott árait. A részleteket itt olvashatjátok.
Nyilvánosak lesznek a gólyatáborok szervezőinek adatai
Nyilvánossá teszik a gólyatáborok szervezőinek adatait, személyesen ők felelnek a táborért. A felsőoktatási törvényben szabályozzák a gólyatáborok szervezését idén nyártól - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában. A változásokról itt olvashattok.
Itt vannak a 2015-ös "Jó tanuló - jó sportoló" pályázat nyertesei
Kihirdette a "Jó tanuló - jó sportoló" pályázat nyerteseit az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A részletekért kattintsatok ide.
Itt a döntés: így vonják össze a szegedi gyakorlóiskolákat
Döntött az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) jelenleg Ságvári Endre nevét viselő gyakorló általános iskolájának és gimnáziumának összevonásáról. Az új intézmény neve a Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola lesz - közölte a felsőoktatási intézmény szóvivője. Cikkünk folytatását itt találjátok.
Átalakul a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, új dékánja van a rendészeti karnak
Hétfőtől Boda József a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Rendészettudományi Karának új dékánja. Megbízólevelét Patyi András rektor adta át hétfőn Budapesten, az intézmény XII. kerületi épületében tartott ünnepi állománygyűlésen.
Kedden pedig Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter benyújtotta az Országgyűlésnek a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) államtudományi felsőoktatási intézménnyé történő átalakításáról szóló javaslatot.
Változtatnak vagy beolvadnak: így látja a Corvinus jövőjét Palkovics
A Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) vezetőivel tárgyalt kedden, javaslatot kért tőlük az egyetem hatékonyabb működtetésére - mondta Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár a Napi Gazdaságnak. A részleteket itt találjátok.
Balog Zoltán: "kezd presztízse lenni a pedagógushivatásnak"
Hagyományosan június első vasárnapján tartják a pedagógusnapot, ekkor köszöntik a közoktatásban és a felsőoktatásban dolgozókat - országszerte mintegy 170, illetve 20 ezer pedagógust. A részleteket itt olvashatjátok.
Magyar egyetemisták is bekerültek a világ legjobb fejlesztői közé
Ismét bejutottak magyar fejlesztők a világ egyik legkomolyabb fejlesztői versenyének globális döntőjébe. A Mistory egyetemistákból álló csapata képviselheti Magyarországot a Microsoft Imagine Cup seattle-i döntőjében – jelentette be Jean-Philippe Courtois, a Microsoft International elnöke szerdán Budapesten. Cikkünket itt olvashatjátok.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).