A fóti Gyermekváros bezárása és eladása ellen tüntetnek délután

Az SOS Gyermek Alapítvány szerint az óriási gyermekotthonban élő gyerekeknek a kárára válna az intézmény bezárása és eladása, ami mögött a kormányközeli Mészáros Lőrincet vélik felfedezni vevőként.

  • Eduline
MTI / Bodnár Boglárka

Január közepén derült fény arra, hogy az állami tulajdonú fóti Károlyi István Gyermekközpontot bezárnák, az ott lakó gyerekeket pedig Zalaegerszegre, Hatvanra és Kalocsára költöztetnék.

Az intézményben 39 menekült gyerek is él, egyelőre nem tudni, őket hol helyezhetik el - írja a 24.hu

A megüresedett kastélyépületet eladnák, ami csak felerősítette a bezárás ellen tiltakozók hangját, ilyen az SOS Gyermek Alapítvány is. Helyi civilekkel közösen autós demonstrációt szerveznek csütörtökön délután 4 órára, ugyanis helyi kormánypártiak szájából azt hallották, hogy Mészáris Lőrinc felcsúti polgármester és milliárdos vásárolhatja meg a kastélyt. A tüntetés szervezéséhez a helyi MSZP is csatlakozott.

A hírportál megkereste a felcsúti polgármester szóvivőjét, Zsohár Melindát, aki későbbre ígért választ.

Mészáros Lőrincék intézik az uzsit a felcsúti diákoknak

Az építőipari cége oldja meg a büfé üzemeltetését is. Mészáros Lőrinc egy polihisztor - gondolhatjuk. A gázszerelőből az Orbán-kormány alatt milliárdossá váló felcsúti polgármester a gazdasági élet széles spektrumán jelen van: több lábon álló birodalmában a növénytermesztés, az állattenyésztés és húsfeldolgozás, valamint az építőipari tevékenysége mellett egy kistelepülést is elvezet valamint egy futballakadémiát.

Update: korábban névhasonlóság miatt tévesen írtuk, hogy az SOS Gyermekfalu alapítványa szervezi a tüntetést.

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.