A foci iskolai tananyag lehet

A labdarúgás is bekerülne az általános és középiskolai tanterve Balog Zoltán tervezete szerint.

  • Eduline
Shutterstock

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a kerettantervet módosítaná úgy, hogy tananyag legyen a futball is az általános és középiskolákban. A kormány.hu oldalra kitett módosítási előterjesztés szerint az „iskolai labdarúgás legfőbb célja, hogy a játékon keresztül minél több gyermek és fiatal (fiú és lány egyaránt) fedezhesse fel a labdarúgás élményét. A pozitív hatások eredményeképpen pedig rendszeresen jelenjen meg a szabadidős tevékenységek között is”. A tervezet szerint már általános iskolában el kell kezdeni fejleszteni a mozgáskészséget és megtanítani a foci alapjait, hogy később tudjanak mire építeni.

A dokumentum szerint a kerettanterv 7. melléklete módosulna, ha elfogadnák. Ez azt a címet viseli, hogy „A miniszter által egyes iskolatípusra, pedagógiai szakaszra, tantárgyra, vagy egyes sajátos köznevelési feladat teljesítéséhez készített kerettantervek”. Ebben a részben vannak az olyan speciális programok tantervei felsorolva, mint például a „saktika” (sakk-matematika) kerettanterv 9–10. évfolyam számára, a vitorlázás, a kajak-kenu vagy a bringaakadémia kerettanterve. Ezekhez csatlakozna a focizás tanterve is.

Az előterjesztés évfolyamokra bontva, igen részletesen taglalja, hogy a heti két kötelező fociórán milyen tananyagot kell elsajátítaniuk a gyerekeknek. A két évfolyamos ciklusokra bontott fejlesztési szakaszok mindegyikénél meghatározták a várható eredményeket, ami például az első két évfolyam végén azt követeli a gyerekektől, hogy technikai és taktikai szempontból képesek legyenek olyan feladatokra, mint például „a lábfej különböző részeivel történő labdakezelés” és a "labdavesztés utáni rendezett visszatámadás".

Hozzászólások

Fóti Péter: Miért olyan nehéz az iskola átalakítása?

Amikor az oktatás megújításáról, modernizációjáról vagy az önálló, tanulóközpontú tanulásról beszélünk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a változás útjában csupán a begyepesedett tantervek, a bürokrácia vagy a vaskalapos pedagógusok állnak. Azt gondoljuk: ha végre megadnánk a diákoknak a teljes szabadságot, a választási lehetőséget és a bizalmat, ők boldogan élvén vele azonnal virágzásnak indulnának. Vélemény.

Új igazgatói pályázatot írnak ki a csömöri iskolában: egy szülő csuklószorításról és megalázó büntetésekről beszélt Bátovszky János kapcsán

Már a tanév második félévétől új vezetője lehet a Csömöri Mátyás Király Általános Iskolának. A Blikknek megszólalt egy szülő is, aki azt állítja, Bátovszky János igazgató korábban durván megszorította a lánya csuklóját. Egy másik gyerekkel pedig állítása szerint százszor íratta le büntetésből, hogy „nem szaladunk”.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu