A fegyvertartás és az iskolai biztonsági intézkedések szigorítását kéri a floridai kormányzó

A fegyvervásárlás szigorítását és az iskolai biztonság erősítését javasolta pénteken Tallahassee-ban, a déli állam fővárosában tartott sajtótájékoztatóján Rick Scott floridai kormányzó

  • MTI
Túry Gergely

A republikánus politikus elmondta: az állam törvényhozóival együttműködve két héten belül döntést hoznak arról, hogy 21 évre emelik a fegyvervásárláshoz előírt életkort, legyen szó bármilyen fegyverről, akár kézifegyverről is. Kivételt ez alól csakis a 21 évnél fiatalabb katonák és rendfenntartók élvezhetnek.

Rick Scott hangsúlyozta azt is: olyan törvényen dolgoznak, amely "lehetetlenné tenné, hogy mentális problémákkal küszködők fegyvert használhassanak". Betiltják majd azon szerkezetek alkalmazását is, amelyek lehetővé teszik, hogy kézifegyvert tűzfegyverré alakítsanak. Erről egyébként a héten Donald Trump elnök már átküldött egy jegyzéket az igazságügyi minisztériumnak, felkérve Jeff Sessions tárcavezetőt, hogy dolgozzák ki az intézkedés jogi hátterét.

A kormányzó arra szólított fel, hogy minden floridai állami fenntartású iskolában legyen kötelező egy fegyveres rendőr jelenléte és legyen kötelező a diákok kiképzése arra, hogy mi a teendő "aktív lövöldözés" esetén.

Rick Scott azt követően jelezte e szigorítások szükségességét, hogy a parklandi iskolában a múlt szerdán a 19 éves Nikolas Cruz, az intézmény volt diákja lövöldözni kezdett. Ámokfutása 17 ember - 14 diák és 3 tanár, illetve iskolai alkalmazott - életét követelte. Cruz ellen 17 rendbeli, előre megfontolt gyilkosság miatt már vádat is emeltek.

Pénteken Robert Runcie, megyei tanfelügyelő bejelentette: megkezdték ugyan annak az iskolaépületnek a kitakarítását, ahol a tömegmészárlás történt, de az épület zárva marad, valószínűleg nem oktatnak többé benne. A tanfelügyelő azt javasolja, hogy bontsák is le, és a helyére emeljenek emlékoszlopot.

Twitter-bejegyzésben reagált az elnök: soha nem mondtam, hogy adjunk fegyvereket a tanároknak

Donald Trump amerikai elnök szerdán a Fehér Házban, a múlt heti floridai lövöldözés túlélő diákjait, az áldozatok szüleit és tanáraikat, valamint két korábbi iskolai lövöldözés egykori túlélőit látta vendégül. Ahogy korábban írtunk róla, az elnök a Fehér Házban fogadta diákok egy csoportját, köztük a múlt heti floridai iskolai lövöldözés túlélőit, az áldozatok szüleit, tanáraikat.

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.

Megválasztották a HÖOK új elnökét

Az új elnök programjának középpontjában a hallgatói érdekképviselet megerősítése, az egyetemek közötti együttműködés fejlesztése, valamint a felsőoktatás előtt álló változásokra való felkészülés áll.