Művészeti ösztöndíjjal támogatja a főváros a tehetséges középiskolásokat

A 20 kiválasztott fiatal anyagi és szakmai támogatásban is részesül.

A Fővárosi Önkormányzat idén első alkalommal, szeptember 14-én adta át a Budapest Művészeti Ösztöndíjprogram elismerő okleveleit – írják közleményükben.

A program a képzőművészet, a táncművészet, a zeneművészet és a színművészet területén kiemelkedő fiatalokat támogatja ösztöndíjjal, illetve szakmai együttműködéssel. A felajánlott intézmények közül a legtöbben a Deák 17 Ifjúsági Galériával szeretnének kapcsolatba kerülni, de népszerű a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár MetszésPont programja, többen pedig színházakkal dolgoznának együtt.

A pályázatra a 10., 11., illetve a végzősök előtti évfolyam diákjai jelentkezhettek, közülük összesen 20 diákot választottak ki, akik havi 20 ezer forintos támogatást kapnak. A közlemény szerint a díjazottak többsége a képzőművészet területein alkot, vannak köztük festészettel, szobrászattal, designnal és más alkalmazott képzőművészeti technikákkal foglalkozó fiatalok is.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.