Középiskolai felvételi 2026: mikor jön a végleges lista?
Mutatjuk a pontos dátumot, hogy mikortól érkezik az egyeztetett felvételi jegyzék, melyben már csak az adott tanulmányi területre felvett diákok szerepelnek.
Nem vettek fel egyetlen középiskolába sem, vagy időközben meggondoltátok magatokat? A rendkívüli felvételi eljárásban még van esélyetek arra, hogy az üresen maradt helyekre jelentkezzetek.
A rendkívüli felvételi eljárás tulajdonképpen a középiskolai felvételi második köre, amelyet azok az intézmények hirdetnek meg, ahol a rendes felvételi után maradtak üres helyek. Azoknak az iskoláknak kötelező ilyen eljárást indítaniuk, ahol a felvehető létszám kevesebb mint 90 százaléka telt be, de más intézmények is dönthetnek úgy, hogy még fogadnak jelentkezőket.
Ez az időszak a rendes felvételi lezárása után kezdődik, és egészen a tanév kezdetéig tarthat. A pontos dátumok azonban évről évre változhatnak, ezért ezeket mindig érdemes külön ellenőrizni. A rendkívüli felvételi eljárás idén május 11-től augusztus 31-ig tart.

A lehetőség elsősorban azoknak szól, akiket egyetlen középiskolába sem vettek fel, de jelentkezhetnek azok is, akik szeretnének még a tanév előtt iskolát váltani, vagy később hozták meg a döntésüket a továbbtanulásról. Fontos különbség a rendes felvételihez képest, hogy itt már nincs központi jelentkezési rendszer: minden jelentkezést közvetlenül az adott iskolához kell benyújtani.
A szabad férőhelyeket több helyen is meg lehet találni. Az Oktatási Hivatal rendszerében (KIFIR) külön kereshető, mely intézmények hirdetnek rendkívüli felvételit, emellett az iskolák saját honlapjukon is közzéteszik, ha maradt még helyük. Ezekben a tájékoztatókban általában az is szerepel, hogy pontosan mely képzésekre lehet még jelentkezni.
Ide kattintva eléritek a felületet.
A jelentkezés menete iskolánként eltérhet, de általában hasonló módon zajlik: fel kell venni a kapcsolatot az intézménnyel, be kell szerezni vagy le kell tölteni a jelentkezési lapot, majd a megadott módon el kell küldeni. Mivel nincs egységes szabályozás, az iskolák saját hatáskörben döntenek a felvételről. Ez azt jelenti, hogy egyes helyeken elegendő a korábbi tanulmányi eredmények alapján dönteni, máshol viszont kérhetnek szóbeli meghallgatást is.
Különösen fontos, hogy minden esetben az adott iskola honlapján szereplő információkat kövessétek, mert a határidők és a követelmények intézményenként eltérhetnek. A jelentkezési határidők sem egységesek, így könnyen le lehet maradni egy-egy lehetőségről, ha nem figyeltek időben. Arra is érdemes felkészülni, hogy nem minden középiskola hirdet rendkívüli felvételit, és ahol igen, ott is korlátozott a férőhelyek száma, ezért érdemes több intézményt is megjelölni, és minél hamarabb jelentkezni.
Mutatjuk a pontos dátumot, hogy mikortól érkezik az egyeztetett felvételi jegyzék, melyben már csak az adott tanulmányi területre felvett diákok szerepelnek.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.