Az egyik elitgimnázium már kitette a végleges felvételi jegyzékét

Egészen magas pontokkal lehetett bekerülni.

Április 27-én küldte el az Oktatási Hivatal a középiskoláknak a végleges felvételi jegyzékeket. Ezeken a listákon már csak azok szerepelnek, akiket fel is vettek az adott tanulmányi területre.

Azt érdemes kiemelni, hogy a végleges felvételi jegyzékeket nem kötelesek a középiskolák a honlapjukon közzétenni, vannak olyan intézmények, ahol e-mailben külön értesítik azoknak a diákoknak a szüleit, akik bekerültek.

A 2026-os HVG top100-as listáján a 30. helyen lévő Szerb Antal Gimnázium kitette a felvettek listáját oktatási azonosítóval, de közzétette az utolsóként bejutó pontszámát is. Ebből lehet látni, hogy a 0001-es és 0002-es tagozaton 172 pont, míg a 0021-esen 126 pont, a 0031-es tagozaton pedig 119 pont kellett a bekerüléshez.

A középiskolai felvételin ezután jön a rendkívüli felvételi eljárás azok számára például, akik sehova sem kerültek be. Ezzel részletesen az alábbi cikkünkben foglalkoztunk.

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.