"Aki nem tudta értelmezni a grafikont, a négyes feladat egyetlen kérdésére sem tudott helyesen válaszolni"– ilyennek látta a szaktanár a központi írásbelit matekból

Üvegdobozba töltött víz, szokatlan mátrixszerű diagram és a nagyi életkora - ilyen és ehhez hasonló feladatokat kellett megoldaniuk a nyolcadikosoknak a 2026-os központi írásbelin, mely a matektanár szerint nem volt egyszerű.

Töreky Szilvia, a Webkurzus matektanára az Eduline-nak úgy fogalmazott, hogy matekból a nyolcadikos feladatsor elejében nem volt semmi újdonság. Az első példákban egyszerű algebrai összefüggések, törtekkel való műveletek és mértékegységek szerepeltek.

A negyedik feladat a megszokottól eltérő grafikonja viszont többeknek gondot okozhatott, mert még ez a típus korábban egyetlen feladatlapban sem került elő.

Aki nem tudta értelmezni a grafikont, a négyes feladat egyetlen kérdésre sem tudott helyesen válaszolni.

- jegyezte meg a matektanár, majd hozzátette, hogy hatodik, mesterlegényes példából az egyenletet nem volt nehéz felírni. Azonban mivel a téma messze áll egy mai diáktól és nem feltétlen találkozhatott az időarányos bérezés fogalmával, ezért a feladat szövegének matematikai dekódolása okozhatott gondot.

„A test vízzel való feltöltése egy kis plusz csavar volt a korábbi évek térgeometriai feladataihoz képest” – mondta Töreky, aki szerint a kilencedik feladat pedig azért volt nehezebb a megszokottnál, mert nem mondta ki direktben, hogy térfogatokat kell számolni, hanem ezt egy szövegkörnyezetbe ágyazta. Így volt a feladatban egy plusz csavar és aki már fáradt vagy frusztráltabb volt, nehezebben hámozta ki, mit is kellene csinálnia.

A tizedik feladat, ahol a nagymama életkorát kellett kiszámolni önmagában nem lett volna bonyolult, de több matematikai ismert összehangolása kellett hozzá. És ez egy kétszer negyvenöt perces vizsga végén nem feltétlen ment mindenkinek úgy, mint a karikacsapás.

A matektanár szerint hatodik, szögszámolós feladatban pedig azt a plusz ismeretet, hogyha az oldalfelező merőleges áthalad a szemközti csúcson, akkor a háromszög egyenlő szárú, nem mindenki tudta.

Töreky a negyedikesek feladatsora kapcsán elmondta, hogy a tavalyihoz képest vizuálisan a sok szöveg, ábra, felsorolás miatt elsőre ijesztő lehetett egy tízévesnek még akkor is, ha matematikailag nem volt nehéz őket megoldani.

A hatodikos vizsgasor könnyebbnek tűnt, viszont lényegesen több volt benne a jó logikai képességet igénylő feladat.

Azzal, hogy milyen érezték a nyolcadikosok a matekot, az alábbi cikkünkben foglalkoztunk.

 

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.