Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Az eset évekkel ezelőtt történt, a férfit viszont csak most, egy másik ügyben tartóztatták le.
Szexuális erőszak minősített esete és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt egy hónapra elrendelték a letatóztatását és büntetőeljárás egy férfi ellen, aki a rendelkezésre álló adatok szerint egy zempléni általános iskola pedagógusa volt, és 2017-2019 között az akkor 5.-6. osztályos egyik tanítványa bizalmába férkőzött és vele akarta ellenére, rendszeresen szexuális kapcsolatot létesített - közölte szerdán a Miskolci Járásbíróság
A bíróság közleménye szerint a gyanúsított ezzel csak akkor hagyott fel, amikor érdeklődése egy másik tanuló felé irányult. Évekkel később, 2025 májusában viszont egy akkor 16 éves tanítványával is intim kapcsolatba került. Emellett mindkét sértettről pornográf tartalmú felvételeket is készített.
,,Cselekményei – bizonyítottság esetén – alkalmasak lehetnek folytatólagosan, tizenkettedik életévét be nem töltött, nevelése, felügyelete alatt álló személy sérelmére erőszakkal elkövetett szexuális erőszak bűntette és gyermekpornográfia minősített eseteinek megállapítására" - írják.
Hozzáteszik, hogy a bűncselekmények kiemelkedő tárgyi súlyára és a halmazat miatt kiszabható büntetés mértékére figyelemmel a bíróság reálisnak tartotta a szökés, elrejtőzés veszélyét, valamint tartani kell attól is, hogy a gyanúsított a tanúk befolyásolásával a bizonyítást veszélyeztetné, és esélyes a bűnismétlés lehetősége. Mindezekre tekintettel a bíróság egy hónapra, 2026. január 10. napjáig elrendelte a gyanúsított férfi letartóztatását.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.