Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Pintér szerint hamarosan megjelenik a jogszabály, de hogy milyen művészeti ágakat, hogyan érintene, azt egyelőre nem tudni.
A belügyminiszter a Kulturális Bizottság meghallgatásán jelentette be, hogy hamarosan új jogszabály készül a drogok „reklámozásának” korlátozására, amely bizonyos művekben a témák megjelenítését is tiltani fogja - szúrta ki a 444.hu.
Pintér Sándor szerint „a reklámozásra is kitérünk”, és „hamarosan új törvény vagy jogszabály megjelenik”, ám továbbra sem világos, milyen művészeti ágakat érint a tervezett tiltás, és mit értene a kormány a drogok „művekben való megjelenése” alatt.
Csak érdekességképpen jegyeznénk meg, hogy a magyarérettségi tananyagában is szerepel Kosztolányi, aki például a Mérgek litániája című költeményében azt írja: "Az ópium volt első ideálom, az álom, az én altató arám” vagy szintén ugyanebben kicsit később fogalmaz: „A hasis is bolondító barátom."
Ugyanakkor azt is érdemes kiemelni, hogy a kábítószerek használata például Csáth Gézánál is megjelenik, és akkor még nem beszéltünk Baudelaire-ről, akinek külön esszékötete van "Mesterséges mennyországok" címmel, melyben a hasis és az ópium hatásait írja le.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.